3.12.15

A világ legapróbb adventi vására.

Kissé bizonytalan vagyok, mi is legyen ezzel a kis bolttal.
Kinyitom, becsukom, kinyitom, becsukom.
Addig is, míg kiderül, rendezek egy vásárt - részletek a képre kattintva jobban láthatóak, a régebbi bejegyzésekben szereplő összes többi képeslapból is van még - s abban reménykedem, talán sikerül venni a bevételből egy...mindjárt megmondom, mit.
Egy kecskét.
Nézelődjetek, érezzétek jól magatokat, tegyük együtt picit élhetőbbé a világot.

15.8.15

Ma reggel

vettem egyet-egyet a legújabb képeslapjaimból, és elhatároztam, kiválasztok öt barátot, akiknek elküldöm. Ültem-ültem, majd félretettem őket. Nem tudom, kit válasszak. Valahogy mindenkit olyan messzire sodort az élet. Soha nem lenne szabad megengedni, hogy úgy sodorjon messzire az élet:
még egy lapot sem küldünk egymásnak.

Szeretem ez a kis boltot. Mégis. Most úgy gondolom, új képeslapok nem fognak többé készülni. De:

ezekből, amik megvannak, régiekből és újakból egyaránt, szívesen küldök annak, aki szeretné.
Még körülbelül egy hétig úgy is tudok felvenni rendelést, hogy a kissé drágább német postaköltség helyett magyar illetve román árakon tudok majd postázni.

Szép hétvégét, boldog nyarat! Nagyon köszönöm a kedvességeteket.

28.7.15

Új képeslapok

érkeztek a boltba. Mindegyiknek külön története van. Az összes történet ugyanarról szól, egy teljesen átlagos háziasszony írta őket egy-egy teljesen átlagos hétköznapon, a konyhámban.
A virágok a kertben nyíltak, kivéve a rózsákat. A rózsákat mindig ajándékba kapom.

A lapok hátulja azért üres, mert a ti történeteitekre vár.

Árak: 0,50  Euro/db + postaköltség
          150,00  Ft/db + postaköltség
          2,00 RON + postaköltség

A régebbi lapok ára: 0,20 Euro/db + postaköltség
                                65,00 Ft/db + postaköltség
                                0,90 RON/db + postaköltség
Német, magyar és román számlaszám is rendelkezésre áll.

Rendelni a következő email-címen lehet: prodan.marta@gmail.com

Szeptember elején valamikor rövid látogatást tervezek Magyarországra és Romániába, az addig beérkező esetleges rendeléseket - postaköltséget csökkentendő - onnan is el tudom majd küldeni.        

26.2.15

Majdnem

elfelejtkeztem kicsiny kis boltomról, mikor váratlanul rendelés érkezett. Örömömben sütöttem egy adag kekszet, majd tágra nyitottam az ajtót, hadd süssön be a Nap, hadd jöjjenek nézelődni a kedves vevők.